Véget értek a szavazások, induljon a buli.
Az első döntő Miskolcon lesz a Factory skatepark- nak köszönhetően, március 6.-án, szombaton. Minden érdeklődőt várunk szeretettel!
A Zsűri 8 tagjának az volt a feladata, hogy csinálják meg a saját 30-as toplistájukat. Értelemszerüen legyen az első helyezett a kedvencük és 30. az, akit utoljára szeretnének megemlíteni ezen a 30-as listán. Ezek a számok egyébként a rider pontszámául is szolgáltak, e szerint összesítettük az eredményeket. Ha valaki nem szerepelt az egyik Zsűri listáján az ugyanúgy 30 pontot kapott, mintha 30. lett volna. Tehát akinek mondjuk 8 pontja lett volna az azt jelenti, hogy minden zsűrinél első helyen szerepelt volna. És mivel ennél sokkal izgibb a sorrend, Íme:
Vígh Barna 10
Hatvani Tíbor 47
Penderik Dani 64
Csányi Barna 71
Liszkai Máté 95
Vadnay Krisztián 102
Pálok Attila 107
Balatoni Dénes 111
Fazekas Péter 119
Budai József 124
Kovács Péter 127
Süveges László 128
Ács Adrián 130
Zelenka Miháy 137
Kovács Tamás 138
Veres Márk Elképesztő mennyiségü szavazattal a közönségé…
Hozzászólások
Nagyon meglepődtem amikor
Nagyon meglepődtem amikor megláttam a döntősök listáját, mert volt jópár olyan rider, akikre a fejemet adtam volna, hogy bekerülnek. Ugyanakkor elégedett is vagyok, noha sok mindenkiért fáj a szívem, de hát elég magasra van téve a mérce.. tényleg a legjobbak fognak csak benn maradni.
Hajrá srácok! *LL
Új hozzászólás