2011 filmeken – Csak a szépre!
Ahogyan a dal is mondja: „Csak a szépre emlékezem…” mert a rosszra nem érdemes. Valami ilyesmi volt ez az év, szubjektíven, a teljesség igénye nélkül.
(Kifejezetten az olyan eseményekre koncentráltunk, ahol nemcsak hazai, de valamilyen nemzetközi vonatkozás is volt…)
Ed Templetonnal kezdődött:
Tavasszal több honfitársunk is külföldi csapatokba került. Kaposi Dávid, Varga Zsolt, Ostya és KZS a spanyol BD Skateboardshoz kerültek, Mihályfi Dávid a francia Haze-től kapott kerekeket, míg Macsu Ferinek Bécsből, a Delighttól küldenek deszkákat:
A nagy nyári Deszkás Pikniken vendégül láttuk a német Flo Schneidert, akinek Pushed című dokumentumfilmjét levetítettük a Pikniken.
Nem sokkal később Rune Glifberget láthattuk a tizenegyedik OSG-n, aki a Bronzöntőben is tiszteletét tette:
Versenyek nyereményeképpen Fehér Attila Madridba, Forray Peti New Yorkba utazhatott az aktuális sorozat európai- illetve világdöntőjére.
Két nagy igazi külföldi deszkás-turné is kerekedett a szezonban. A Szabó Ákos gardírozta vándorpatkányok Nyugat-Európában jártak, Simiczék pedig megnézték Splitet.
A vándorlás előzetese:
Split:
Az év utolsó kapcsolódó eseménye a – mondhatjuk szerencsére – a szokásos 7Réteg megjelenés volt. A 7Réteggel és a Deszkás Piknikkel úgy tűnik Magyarország végérvényesen felkerült az európai gördeszkás térképre:
Hozzászólások
Új hozzászólás