Snowboard

Board-ban az igazság!

Bizonyára alig akad olyan ember, aki a hegyekbe való utazásakor ne találkozott volna a helyi kricsmiben a falra kersztbe aggatott fa síléccel és a rajta lévő bőrpántos kötéssel.

Tudjátok emellett szoktak lenni a tulaj fotói, amint éppen az újonnan vásárolt traktora előtt feszít, vagy éppen azokkal a „hírességekkel“ pózol, akik betértek hozzá. És nem ritkán az is megesik, ha a hangulat már kellőképpen a tetőfokára hágott, hogy azok a bizonyos lécek lekerülnek a falról, vagy egy másik a pult alól és amolyan mobil poháralátétként új értelmet nyernek. Ami magyarán annyit tesz, hogy rápakolnak jó pár pohár pálinkát és az emberek egymás mellett állva egyszerre emelik fel a lécet, a rajta levő tüzes vízzel egyetemben, hogy végül mindenki ugyanabban a mitutában tudja magába dönteni.
Nos a Burton kreatív csapata, hogy megtörje a sielők effajta egyeduralmát, megalkotta a snowboard poháralátétet, így még az ivászat is kellően autentikus tud maradni.:) A következőkben láthatjátok azt a folyamatot, amiben ez az ötlet végül valós alakot önt. Akik nosztalgiát éreznek a régi technikaórák iránt, azoknak itt egy remek házi feladat.

Galéria (A képgaléria megtekintéséhez kattints az egyik képre): 
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu