szűrés:

Zene

Maszkura, Malacka és a tahó, Live Large a Fáklya Klubban

Program:

20:00 kapunyitás

21:00 Live Large

22:00 Malacka

23:00 Maszkura és a tücsökraj

Helyszín: Fáklya Klub

Budapest Csengery u. 68.

Időpont: 2010 02.13.

A zenekar 2007. februárjában jött létre az énekes, harmonikás, dalszerző Maszkura és négy fiatal jazz-tanonc összefogásával. Maszkura zenei pályafutását erdélyben kezdte szülővárosában, Marosvásárhelyen, majd 2005-ben költözött Budapestre. „Háborgató Maszkuraként" eddig három szóló rap lemezt készített, tagja a „Goulasch Exotica" live act formációnak és 2009-ben jelent meg debütáló albumuk a „Maszkura és a tücsökraj" -al „Szégyentelen" címmel. Zenéjüket „jazz-pop" -nak nevezik, melyben helyet kap a swing, latin, hip-hop, funk, sőt még a csárdás is.

A Malacka és a tahó szalonnazenekar 1996-ban alakult. A zenekarnak hét és fél tagja van, de most már inkább nyolc, mint hét. (Néha kilenc)
Ska-funky ritmusok és őrületesen vicces szövegek jellemzik; ezek elegyeként létrehozott sajátos szalonnazene / pork and roll stílusának és a fellépések elképesztő hangulatának köszönhetően a Malackát hazánk legjobb koncertzenekarai között tartják számon.

A Live Large zenekar egy négytagú, 2005 őszén alakult, gitár-centrikus, alternatív, britpop stílust követő formáció, saját, magyar nyelvű számokkal. Szinte az összes jelentős fővárosi klubban felléptek már, de több alkalommal szerepeltek vidéken is, két alkalommal a Heaven Street Seven előzenekaraként. Két kislemezük jelent már meg, jelenleg a tervezett nagylemez számain dolgoznak